top of page

Budapest-Fasori Református Kollégium Csipkebokor Óvodája

Berzsák Zoltán, Mravik Csaba, Konyha Katalin

Bicske

2009

A Fasori Református Egyházközség óvodájának egy társasház nagyobb földszinti lakása szolgált otthonul egy évtizeden keresztül. Az iskola kiköltözésével a templom udvarán lévő, 1926-ban átadott Julianna iskola épülete megüresedett. Kézenfekvőnek tűnt, hogy itt alakítsunk ki új otthont az óvoda számára. Az épület azonban korent sem látszott alaklamasnak az új funkcióra. Hosszas vizsgálódás után, a Megrendelő feltétlen bizalmát élvezve döntöttünk amellett, hogy az épületet a gyülekezet, az iskola és az óvoda számára egyaránt használhatóvá tesszük. A földszint terei közös haszálatban maradtak, az emeleti szintekre az óvodai funkciók kerültek, az alagsoron a gyülekezet ifjúsága és az óvoda osztozik. Az épület eredeti megjelenését megtartottuk, szükséges kiegészítését kortárs elemekkel, de az épület funkciójához és a környezethez illeszkedő visszafogottsággal kezeltük.

bottom of page